csütörtök, június 23, 2005
még valami:
egy pipa. csak egy darab. két éve, amikor először megláttam Dórit, akkor megfogadtam magamban két dolgot:
1) leérettségizek
2) felszedem a suli legjobb csaját (értsd ezalatt Dórit)
nos, az egyik sikerült, a másik viszont iszonyatosan nem. pedig, miután bebuktam nála, próbálkoztam másnál is, mint olvashattátok. mind hiába. és ez iszonyatosan fáj, már megint mardos belülről. a tudásom kiemelkedő szintű, ellenben egy hatalmas nagy kudarc vagyok a magánéletemben. az alatt az egy óra alatt, amig a vizsga kihírdetésére vártunk, eszembe ötlött sok minden. mit fogok én csinálni ezután? valószínűleg meg fogok halni, mert nulla lesz a társasági életem. szóval hazafelé ezen gondolkoztam végig, amikor csak arra kaptam észbe, h 70-es táblánál 120-at mutat a kilométeróra. nem tudom hogyan tovább, nagyon, de nagyon zavar ez a bizonytalanság. másik meg ez az egyedüllét. nem tudom hova vezet ez, de nem jó útra. a próbálkozásokba belefáradtam, az üresség viszont kikészít. két szék közt a pad alatt? lehet. nem jó ez így.